Így előznek a kínaiak
Az év második felében piacra kerül a kínai Baidu által jegyzett, teljes mértékben kínai fejlesztésű vezető nélküli autó, amely minden szükséges teszten és próbavezetésen is túl van - jelentette be a vállalat.
Az év második felében piacra kerül a kínai Baidu által jegyzett, teljes mértékben kínai fejlesztésű vezető nélküli autó, amely minden szükséges teszten és próbavezetésen is túl van - jelentette be a vállalat.
Elkészült az e-mobilitás terjedését segítő Jedlik Ányos Terv, a dokumentum hamarosan a kormány elé kerül, és megkezdődik az abban foglaltak megvalósítása - közölte a nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Átadásra került Debrecenben, a Nagyerdei mélygarázsban a város első elektromos autó villámtöltője. A Nissan által felajánlott ChaDeMo szabványú villámtöltő berendezéssel az E-ON és a város megállapodása értelmében, az elektromos autó tulajdonosok két éven át ingyen tölthetik fel autójukat. Az üzemeltetést a DV Parking Kft. végzi.
Sokszor rebesgették, gyakran lehetett róla hallani, de mostanra teljesen egyértelművé vált, a norvégok valóban átalakítják az elektromos autók terjedése érdekében létrehozott ösztönző rendszerüket. Két bűne volt, túl jól működött és túl sokba került. Előbbi kijelentéssel nem lehet vitatkozni, hiszen Norvégia európai elektromos autó nagyhatalommá vált néhány év leforgása alatt. Ráadásul mára már minden ötödik újonnan forgalomba helyezett személyautója elektromos. Utóbbi állítás pedig nyilván csak viszonyítás kérdés. Az viszont vitathatatlan, hogy jelenleg kellő financiális ösztönzők hiányában az elektromos autózás terjedése korlátozott. Vagyis abban az esetben, hogyha a norvégok túlzottan belenyúlnak majd a jelenleg fenntartott rendszerükbe, az ártani fog az elektromos autózás terjedésének.
Az Európában már több országban is rendkívül e-NV200 karrierje Magyarországon folytatódik. Az Everda Kft. május 7-én csütörtökön délután vette át a Nissan Gablini telephelyén új Nissan e-NV200 furgonját.
Kívülről kétségtelenül egy VW Golf. Mégpedig egy jól felszerelt változat, de ez önmagában nem indokolja a közel 12 milliós árcédulát. "Belülről" olyan, mint a többi elektromos autó. Csendes, jól gyorsul, és "csak" áramot kell bele tankolni. Most akkor sokba kerül, vagy értékarányos az ára? A választ talán a kabriókhoz történő hasonlítással lehet megadni. Sok "átlagos" autóból létezik fém, vagy vászontetős kabrió, de azok is jóval drágábbak a hagyományos társaiknál. Az eGolf sem egy Trend-, de még csak egy Highline-nal sem akar versenyezni, ahogy a kabriók sem az alapmodelljeikkel, hanem a többi elektromos autóval.
Még idén 150 új elektromosautó-töltőállomást telepítenek Magyarországon - mondta Bottyán Balázs, az elektromos autózás terjedését segítő Jedlik Ányos Klaszter (JÁK) ügyvezető igazgatója a szervezet MTI-hez hétfőn eljuttatott közleménye szerint.
Egyre biztosabbnak látszik, hogy az Apple tényleg belevág valamilyen elektromos autó fejlesztésébe. Az amerikai technológiai óriást most egy olyan cég perelte be, amely elektromos autókhoz gyárt akkumulátorokat. Azt sérelmezik, hogy dolgozókat csábított át magához az Apple.
Rácáfolt két divatos témára, a car-sharing megoldások népszerűségének növekedésére és az elektromos autók megítélésének javulására a Continental autóipari alkatrész-beszállító konszern csütörtökön közzétett "Conitnental Mobilitási Tanulmány 2015" felmérése, legalábbis a németországi válaszok alapján.
Frissen megjelent statisztikák szerint az elektromos autóval rendelkezők többet használják járművüket, mint a hagyományos autók birtokosai. Az európai Nissan LEAF-tulajdonosok több mint 40 százalékkal többet autóznak egy évben, mint az átlagos európai dízel- vagy benzines autók tulajdonosai. A CarWings telemetriai rendszer adatai szerint pedig a LEAF sofőrjei a megtett kilométerek számát tekintve az európai átlag felett vannak.
A Tesla, az elektromos autózás úttörője nem tart az olajárak csökkenésétől."Az olaj, csak mert olcsóbb lett, még nem lesz több is" - jelentette ki Jerome Guillen, a Tesla értékesítési igazgatója kedden a detroiti autószalonon.
Az eddigi utcai, szállodai, illetve pláza mélygarázsába telepített töltőpontok mellett ma megnyílt az első, hipermarket melletti olyan töltőállomás, ahol a folyékony hajtóanyagok mellett áramot is lehet tankolni.
A Nissan bejelentette a LEAF és NV200 modelljeinek legjobb tulajdonságait ötvöző, teljesen elektromos e-NV200 árait. A forradalmian új, praktikus, fenntartható városi furgon 2014 novemberétől elérhető a Nissan elektromos autókat is forgalmazó márkakereskedéseiben 10 160 000 forintos kezdő listaáron.
Az idén 15 éves Graphisoft Park egy újabb fejlesztését mutatta be a Bérlőinek és a Fővárosnak. Átadták a város második, elektromos autók számára telepített gyorstöltőjét.
Az elektromos járművek elterjesztését segítő Jedlik Ányos Terv mielőbbi megvalósítása érdekében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) felügyelete mellett megalakult a Jedlik Ányos Klaszter.
A BMW i modellek forgalmazása november 1-jétől veszi kezdetét Magyarországon, a mai naptól pedig a BMW i3 és BMW i8 kiskereskedelmi árai is hivatalossá váltak. A karbonszálas műanyag karosszériás, környezetkímélő nagyvárosi járművek magyarországi értékesítését a budapesti Wallis Motor Duna BMW márkakereskedés kezdi meg megújult szalonjában.
Magyarországon a 2013-as év a járműgyártásban is fordulatot hozott, egy év alatt 32 százalékkal bővült az ágazat, kétezer új munkahelyet hozott létre - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn Kecskeméten, a Deloitte Zrt. Innováció. Inkubáció. Finanszírozás. című autóipari konferenciáján.
Az Európai Mobilitási Hét keretében megrendezett Magyar Elektromobilitás Napján elektromosautó tesztvezetéssel és kiállítással egybekötött sajtótájékoztatót tartottak Budapesten. Ennek keretében az összes elektromos, vagy plug-in hibrid autó megtekinthető és kipróbálható volt, még egy autóbusz is.
Sokan szemétnek nézik, mások másodnyersanyagnak hívják. A hulladékgazdálkodáson belül - legyen bármi is a neve - a logisztikai feladatok jelentős környezetterheléssel jártak és járnak jelenleg is, de a jövőben ez megváltozhat. Elkészült az első hazai elektromos kukásautó.
Megállapodást írt alá a Renault-Nissan a világ egyik legnagyobb mobilszolgáltatójával, az Orange-zsal, miszerint 2015 folyamán 200 darab teljesen elektromos meghajtású járművet szállít a franciaországi operáció számára.
Még az orosz-ukrán háborúra is hatással lehet az iráni vezető halála.
Íme a legaktívabb térségek.
Leállt egy dél-oroszországi olajfinomító.
Válaszul az ukrán támadásokra.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.